Ismertető

Az országút kényelmes utazói az autósok. A mai világban viszont nem szokatlan, hogyha versenykerékpárokat csodálnak az emberek inkább. Ujjonganak, szurkolnak, és szívükbe zárják a pillanatot, mikor elhaladnak a fáradhatatlan harcosok, az országúti kerekesek. Hálát kell adni az égnek, hogy rengeteg versenyen keresztül követhetjük a pályafutásukat, és a média is segít ebben nekünk. Én, nem olyan régen kezdtem el a televízión keresztül figyelni őket, rögtön megszerettem a sportot, és a túlbuzgóságommal szeretnék egy értékes helyet adni azoknak, kiknek nem fér bele, hogy kövessék a mindennapi versenyeket. Remélem, hogy meg fogja érni, nektek, kedves látogatóimnak a munkálkodásom.

A Facebookon

2010.08.06. 22:22 velonso

Tour de Pologne - 6. szakasz összefoglaló

A mai napon 228,5 km és jó néhány emelkedő várt a lengyel körverseny mezőnyére, így ma ismét az összetettben esélyesek küzdelmére lehetett számítani.

A versenyzők dolgát az útvonal mellett az időjárás is megnehezítette, a szakasz elején a szakadó esőben, több helyen vízátfolyások keletkeztek az utakon, így a bukásokat sem kerülte el a mezőny. Eközben viszont öten, Mikhaylo Khalilov (Katusha), Javier Lorente Aramandia és Gorka Izagirre (Euskaltel), Mathew Hayman (Team Sky) és a hegyi trikós Johnny Hoogerland (Vacansoleil) megléptek a mezőnytől, később az eső elálltával Marcin Sapa (Lampre), Michal Golas (Vacansoleil) és Alberto Losada (Caisse d'Epargne) is csatlakozott a szökevényekhez, akiknek a legnagyobb előnyük 7 perc körül volt 61 km megtétele után. Aztán amikor elérték a hegyeket már nem ment minden simán, a Gliczarówon a helyenként 22%-os emelkedőn többen tolni kényszerültek a kerékpárjukat, eközben hátul a Garmin diktálta a tempót a mezőnyben és innentől már nem engedtek el senkit sem, sőt 23 kilométerrel a vége előtt minden szökevényt utolértek. Ekkor Marek Rutkiewicz (Poland BGZ) és a korábbi Tour győztes Pereiro Sio (Astana) támadtak, bár a spanyol nem sokáig tudta tartani a lépést a lengyellel és leszakadt, neki viszont 11 km-el a cél előtt 35 másodperc előnye volt, később Marco Marcato (Vacansoleil), Vladimir Gusev (Katusha) és Assan Bazayev (Astana) támadtak és értek fel az élcsoprtra, de a Bukowina Tatranskai emelkedő elején hamar utolérte őket a mezőny. Ekkor támadott a rabobankos Bauke Mollema és bár a végén nagyon megközelítették 7 másodperc előnnyel ő érkezett meg elsőként a célba, ezzel összetettben a 3. helyre jött fel. Daniel Martin (Garmin) a 7. helyen érkezett meg 9 másodperc hátránnyal, így megőrizte a sárga trikót, azonban végleg még nem nyugodhat meg, ugyanis az összetettben második Bole (Lampre) a mai 3. helyével 8 másodpercre közelítette meg összetettben, és mivel a szlovén versenyző jó sprinter, az utolsó szakaszon szerezhető 10 másodperces jóváírással akár a maga javára is fordíthatja az összetett versenyt. Mindenesetre a pontversenyben ma 56 ponttal átvette a vezetést, Davis (Astana) 55 ponttal a második, így itt is nagy küzdelem várható. A hegyi összetettben viszont nem, Hoogerland ma is szerzett néhány pontot a hegyi-hajrákban és már bebiztosította győzelmét, valamint a részhajrákért járó trikót is átvette.

Végeredmény:

1Bauke Mollema (Ned) Rabobank5:54:30 
2Michael Albasini (Swi) Team HTC - Columbia0:00:07 
3Grega Bole (Slo) Lampre-Farnese Vini  
4Mauro Santambrogio (Ita) BMC Racing Team  
5Tiago Machado (Por) Team Radioshack0:00:09 

 

Összetett:

1Daniel Martin (Irl) Garmin - Transitions26:46:50 
2Grega Bole (Slo) Lampre-Farnese Vini0:00:08 
3Bauke Mollema (Ned) Rabobank0:00:10 
4Michael Albasini (Swi) Team HTC - Columbia0:00:20 
5Alessandro Ballan (Ita) BMC Racing Team0:00:21 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://velomania.blog.hu/api/trackback/id/tr502204509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása