A mai etap 172,5 km hosszú volt és az egyetlen nehézséget a végén lévő 3. kategóriás hegy jelentette. A tegnapi szakasz utáni nyilatkozatokból kiderült, hogy Gilbert szeretne nyerni még egy szakaszt, pontosabban a mait, illetve arra is fény derült, hogy Hushovd küzdeni fog azért, hogy a 4. szakaszon ne veszítse el a maillot jaune-t. Nos, minden úgy ment, ahogy az szokott lenni és az utolsó 2 km-en kellett hegyet mászniuk a kerékpárosoknak. Az első támadást Contador indította meg, őt követte Gilbert, F. Schleck, Evans és még néhány versenyző. Ekkor úgy tűnt, hogy a sárga trikós már nem lesz sárgában a holnapi napon. Ám ez így túl egyszerű lett volna, és érvényesült az, hogy a sárga trikót viselve az ember erősebb mint valójában. Hushovd rátapadt a vezet a bolyra, ám a győzelemért nem tudott küzdeni és "csupán" 6. lett, de ez a helyezés Evans győzelme ellenére is azt jelentette, hogy még a norvég viseli továbbra is az összetben vezetőnek járó mezt. Sprinter voltára ez elég meglepő volt, hogy így bírta az egyszerűnek nem nevezhető hegymenetet. Nagy teljesítményt nyújtott a Garmin világbajnoka, ezért ő alkotta a legszebbet a mai napon.
A nap embere: Thor Hushovd
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.