Velomania

Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy idén eljutottunk Olaszországba a Giro d'Italia egyik szakaszára. A választás a Zoncolanra esett közelsége és komoly múltja miatt is. A szállásunk egy kicsit távolabb volt a környéktől, ezért szombat reggel 5:30-kor keltünk. Viszonylag hamar akartam indulni, mert féltem a parkolási nehézségektől.
10 óra magasságában kezdtünk közeledni a helyszínre, ahogy közeledtünk, úgy egyre több bringással és tömeggel találkoztunk.

        Megérkeztünk Ovaroba, már egyre izgatottabb voltam, és végre megláttam a kanyart ami a Zoncalanra vezet fel.
Szerencsére elég hamar találtunk parkolót a főút mellett. Gyorsan levettem a bringát és elrendeztem a dolgokat, a többiek elindultak a hegyre gyalog,
én még előtte kicsit be akartam melegíteni a síkabb szakaszon, de 3 km megtétele után már nem bírtam magammal és fordultam is vissza a város felé.

Felkanyarodtam azon a bironyos úton. Az első 2 kilométer könnyebb volt, szép nyugis tempóban mentem, de még így is értem utol az embereket, de nem vettem
vissza a tempóbon, mondván úgy sem hajtom túl magam.2 km-nél kezdődött a hegy igazi arca, már hamar elkezdtem érezni, hogy ez sok lesz nekem. Körülbelül 4 kilométert
tettem meg, ekkor érkeztem el arra a pontra, hogy azt mondjam magamnak meg kell állni. Körülbelül félúton beszéltem egy helyi bringással, az arca mindent elárult,hogy mi vár még rám. Mindenesetre kicsit megnyugtatott az a tudat, hogy a helyiek sem bírják ezt a hegyet többszöri megállás nélkül.

Én azért továbbra is vártam egy könnyebb részre, nekem már ha 10 %-os lett volna az is megfelelt volna, de csak nem akart jönni. A lényeg a lényeg, hogy nagy nehezen felküzdöttem magam, majd vissza a 2 kilométeres kapuhoz, ahol volt kivetítő is. Viszonylag jó helyet sikerült elfoglalnom. Fent a tetőn nem volt több 16 foknál, ám ha sütöt nap akkor elképesztő meleg volt, viszont ha befelhősödött akkor meg már már fáztam.

                  Elöször jöttek a szervező kocsik, akik nem kaptak túl kellemes fogadtatást a szurkolóktól. Egyedül a Liquigas kocsija kapott éljenzést. A bringások már egyre közelebb jártak, ekkor kezdett már csűnyán beborulni,
de reménykedtem, hogy nem fog esni. Már a Zoncolanon jártak, éreztem ahogy méterről méterre közelednek, ekkor már teljes katarzisban voltam, hogy lássam a legnagyobb sportembereket.

Ekkor megláttam Anton, majd Nibali és Contador. Éreztem, hogy több perc eltelt, de ekkor még nem érkezett meg Kreuziger, de végre megérkezett ő is. Anton elhaladása után
erősen rákezdett az eső. AZ első 30 bringás elhaladása után, sok szurkoló elindult, hogy hamarabb leérjen, de volt olyan bringás aki emiatt nem tudott haladni és meg kellett állnia.
Mi szépen megvártuk mire minden bringás elmegy, bár nekem kicsit hihetetlen volt, hogy már 173 bringás elhaladt, én maximum 80-ra saccoltam volna.

Lefele menet is folyamatosan esett az eső, de ennek ellenére hihetetlen élmény volt és aki megteheti mindenképpen látogasson ki egy ilyen szakaszra, mert eszméletlen élményben lesz része, amit a tv vagy a képek közel sem tudnak úgy átadni.