"Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ!"

Kezdhetnénk Vörösmarty Mihály dícsőítő szavaival, az elmúlt másfél hétben mutatott passzivitásunk okán, ám a világbajnokság közeledtével, visszatérünk a régi kerékvágásba (úgy bizony kerékvágásba). Ám mielőtt Koppenhágára helyeznénk a hangsúlyt egy kis összefoglaló az idei év utolsó nagy körversenyéről a Vueltáról, benne főként a versenyzők teljesítményének értékeléséről fókuszban az újonnan feltűnt fiatalokra ún. első GT-s szamarakra - elnézését kérjük Marzio Bruseghinnek a hasonlatért -. Vágjunk is bele!

A 2011-es Vuelta az év utolsó nagy háromhetes versenye, idén az új naptárnak köszönhetően egy héttel hamarabb kezdődött, ami bizony rá is nymta a bélyegét úgy összeségében mondhatjuk az egész versenyre. Az első hét tikkasztó hőségben leszívta a mezőny erejét, három hegyi befutó közül kettőn sem láttunk az esélyesektől semmit, a harmadik pedig csak egy kisebb meredeken ért véget egy amolyan Gilbertes emelkedőn - idén kiváltképp szeretjük ezt a kifejezést használni, a Vuelta közben Quebecben ezen a héten pedig a Vallon versenyt nyerte és tartmár idén 19 győzelemnél - a királyi palotánál az Escorialnál. Így az első lényeges etap végül is az időfutam lett, ahol már nem az első héten két szakszt nyerő Joaquin Rodriguez hanem Bauke Mollema viselhette a piros trikót. Az időfutam azonban átalakította az összetettet, Wiggins 3. helyen érkezett meg, Fuglsang, Menchov és Cobo is jó időt ment, ellentétben a Nibali-Scarponi-Rodriguez-Anton négyessel, akik közül a Lamprés és az Euskalteles az egész edigi szakaszokon gyengébb formát mutattak. Az etapot csak úgy by the way amolyan vib főpróbaként Tony Martin nyerte és ezzel egymás után másodszor tört borsot Cancellara orra alá.

Az első pihenőnapot követte a Manzenada-i befutó és Moncoutie győzelme, ahol ismét nem eröltötte meg magát a mezőny Froomeról Wigginshez került a piros trikó, illetve tovább sűrüsödött a mezőny eleje. A hétvégén azonban következett a verseny két legfontosabb szakasza a Lagos de Somiedo illetve vasárnap az Angiru. A Somiedon győzelmi zászlóként szállt el a hat lövetű Katusha, sem Dani Moreno, sem pedig "Purito" Rodriguez nem bírta Wigginsék tempóját, Van den Broeck is megúszott, Zubeldia szegény defektet kapott az utolsó előtti emelkedőn amiből már nem tudott felzárkózni, és Nibali is lemaradt a végén. Taaramae (na igen az észt barátomról majd kólön az egyéni értékelésben) nyerte a szakaszt, a Geox erődemonstrációt tartott Sastre, De la Fuente, Menchov és Cobo révén a csapatversenyt gyakorlatilag el is döntötték. Következhetett az Angliru. Ahogy a szakaszt felvezető cikkemben írtam; emlékezetes szakasz várható, azt hiszem nem tévedek, ha azt állítom az lett. Juanjo Cobo nagy napjává vált. A Sky csapat véleményem szerint pedig elbukta aznap a versenyt. Cobo kétségtelenül a legerősebb volt, ám ha a britek hamarabb reagálnak és engedik Froome-ot, akkor most nem biztos hogy spanyol győzelmet ünneplünk... Dehát nincs ha, meg volna, Cobo nyert az Anglirura Wouter Poels előtt (természetesen az egyáni értékelésben bővebben) valamint a hétvégére ihletett formába kerülő Menchov is tette a dolgát, bezsebelte a jóváírást a kenyai elöl.

A második pihenőnapot követően viszonylag lazább út várt a maradék mezőnyre. Az első szaksz a szünnap után, az utoló km-en belüli körforgalomról lesz emlékezetes, ám ami ennél jóval inkább látváynsoabb és érdekesebb volt, az a 17. szakasz a Pena Cabarga-i befutó. Ritkán látott óriási fej-fej melletti küzdelem, szenvedés, támadás, elengedés, leszakadás volt látható Juan Jose Cobo és Christopher Froome között. Az utolsó két kilométert érdemes mindenkinek még egyszer megnéznie, maradandó meccset vívtak egymással a srácok. Végül Cobo jött ki győztesen belőle, Froomenak maradt a szakaszsiker. A hét hátralévő részénben dombosabb szakaszok maradtak, amin azonban már nem történt változás. Baszkföldre is megérkezett a mezőny, ahol Igor Anton minden baszk és Euskalteles álmát valósította meg azzal, hogy megnyerte a bilbaoi befutót. Végül Madridban a sprintet Sagan nyerte. Most pedig következzenek az egyéni értékelések.

Juan Jose Cobo

Sokan verseny közben is felkaphatták a fejüket, ki ez a srác? Egyszer csak jön a semmiből és Vueltát nyerhet. Cobo nem a semmiből jött, hiszen két éve top10es eredménye volt a spanyol GT-n, és Tour szakszoni s bizonyított; 2008-ban Piepoli mögött második lett az hautacami hegyi befutón. (Ki tudja ha nincs a Ricco affér akkor Cobo és a Saunier Duval mit alkot azon a versenyen...) A tavalyi éve a Caisse-nál kétségtelenül katasztrófálisra sikeredett, aminek több válasza is lehet. Egyik és talán a legfontosabb, hogy Cobo Mauro Gianetti nélkül nem tud boldogulni. Valóban lehet benne valami, hiszen a svájci tehetősnek nem mondható csapatvezető mindenhova vitte magával Juanjot. A másik, szintén hasonló; jó barátja David De la Fuente nélkül sem igazi a Cobo forma. De most ez a cikk nem a múltról és ami mögötte van címet kapta, hanem a jelenről, az pedig a Vuelta siker. A versenyen végig koncentráltan, az időfutam kivételével hátrányt sem szenvedő spanyol, megérdemelten nyerte meg a versenyt, és az Anglirun szerzett győzelme mellett duplán beírta magát a kerékpársport történelmébe.

Christopher Froome

Véleményem szerint a verseny legnagyobb meglepetése. Ha valaki tényleg a semmiből lett dobogós, akkor az a kenyai-brit srác. Anno a Barloworld csapatánál ismerhettük meg, na nem azért mert a hegyeken akárcsak a csapatbl Solerrel tudta volna tartani a temőót, sokkal inkább a kerékpárban ritkán látott kenyai nemzeti lobogónak. Majd egy kis dél-afrikai kitérő után, brité avanzsált Chris elkerült a Team Skyhoz, a többit pedig tudjátok. Reméljük nemcsak egy fecskés GT menő lesz.

Bradley Wiggins

Miután a Touron kulcscsontját törte kiváló eredménynek mondható a 3.helyezése. Hamár a csapat nem állt Froome mögé, a "legkisebb rosszat látván" maga engedte el a kenyai-britet az Anglirun. Napokig viselhette a piros trikót, a dobogója így sem forgott veszélyben. Meggyőzőnek nem volt mondható, ám a Covatillán pl sokat köszönhettek neki és Froomenak a többiek.

Bauke Mollema

Az új generáció egyik feltörekvő tehetsége a holland Mollema. Idén több egy hetes versenyen is bizonyított, aminek a jutalma a Tour csapatba kerülés volt. Ám a legrangosabb versenyen idén még nem alkotott maradandót. Tavaly a Giron sokszor a nagyokkal is bírta a tempót, és a fejlődése is töretlen. Egy-két éven belül a GT-k legnagyobb esélyese lehet, a Vueltán való szereplése számomra nem meglepetés, de azért ha összeségében nézzük a mezőnyt illetően, nem volt várható sem a piros trikó viselése, sem egy negyedik hely.

Denis Menchov

A kétszeres Vuelta győztes az első héten még jó párszor megfőt, de azt követő két hétre egy szavunk nem lehet. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy ezt a Vueltát a sok hegyi befutó miatt nem neki rajzolták, de erre szépen rácáfolt. A két legfontosabb etapon csapatkapitányhoz méltóan segítette Cobot, ő maga is erős volt, és lett végül összetettben az 5. Végülis egész éven alig láttuk a Giron és a Vueltán is, mégis összeszedett egy 8. és egy 5. helyezést.

Joaquin Rodriguez

A sok pozitiv szereplés után jöjjön három csalódást keltő versenyző, közülük is előszőr Rodriguez. A verseny előtt kimondva kimondatlanul a legnagyobb esélyesnek tartották/tartottuk. A formája rendben volt, meggyőzően nyerte meg a felkészülési versenyt Burgosban, és az első héten is csapata a Katusha dominálta a versenyt. A Covatilláig minden a terveknek megfelelően haladt, ám onnantól Rodriguez és a Katusha is elszállt. Sem a Manzenadan sem a Somiegon sem pedig az Anglirun nem tudott támadni, sőt még a legjobbakkal sem megérkezni. Az utolsó héten volt egy szerencsétlen bukása is, ahol megütötte magát és kapott 10 percet, de ezt az utolsó szaksazok egyikén való szökésével visszahozta. Ettől függetlenül minden tekintetben csalódás a teljesítménye, a 2 szakaszgyőzelem és piros trikó viselése ellenére.

Vincenzo Nibali

A címvédő és az idei Giro harmadik helyezettje végig sótlannak tűnt. Az első héten szépen jött a többiekkel, de am ásodik hét végére ő is elszállt. Csapata sem volt kimondottan erős, bár Capecchi és Agnoli révén volt két segítője, de a legnagyobb hegyeken ők sem tudtak már vele maradni. A tízből nem csúszott ki, de egy GT győztestől többet vár az ember.

Igor Anton

A Vuelta előtt úgy gondoltam a legnagyobb kérdése a versenynek vajon Igor Anton tud-e még egyszer olyan formában lenni mint egy éve. Utólag természetesen megkaptuk a választ, ami egy határozott nem volt. Teljesítményének érétékét növeli a hazai szakaszgyőzelem Bilbaoban, illetve az akarás, hogy a gyengébb forma ellenére megpróbálta a királyszakaszon a sikert. Ami benne és a fentebb említett két versenyzőben közös, hogy mindhárman végig mentek (sőt a versenyt feladó Scarponit is idevehetjük) az utóbbi évek legkeményebb három hetes versenynén tavasszal, amire mondhanti ráment a Vueltájuk is. (Menchov üdítő kivétel)

Rein Taaramae

Végül öt embert hagytam a végére, akik szintén a jövő emberei, de ezen a Vueltán, vagy éppen már korábban felhívták magukra a figyelmet. Elsőként az észt fiúval kezdeném. A Tour fehér trikójáét nagy csatában alulmaradó egykori észt bajnok nem a legjobb formájával érkezett ide, ami mivel júliusra időzítette a csúcsformáját érthető. Ennek ellenére többször is aktív volt, aminek a gyümölcse végül a Somiedon aratott győzelme volt.

Daniel Martin

A Garmin fiatal ír tehetsége első nagy körversenye volt az idei verseny, és jól is sikerült neki. A lengyel körverseny tavalyi győztese és az idén sem sokkal lemaradó Martin egy szaksz kivételével végig az élmezőny tagja volt, az pedig, hogy egy szakaszon betlizett az az élete első GT-jét teljesítő versenyzőtől állíthatjuk, hogy belefért.

Wouter Poels

A Vacansoleil az egész évhez hasonlóan a Vueltán is aktív szerepet töltött be. A hegyeken erre "hivatott" a holland Poels volt. A tavaszi több napos versenyeken figylhettünk fel rá, többször is a mezőny elejével érkezett meg, de azt hogy ilyen jól bírja a hegyeket, azt nem tudtuk róla. Most már tudjuk. A harmadik hétre picit eflráadt, így csapaton belül végül Lagutin jobb helyen végzett, ám az első két heti teljesítménye megérdemli a kiváló jelzőt.

Peter Sagan

A Liquigas szlovák bajnoka tavalyi berobbanása után előszőr az idei Vueltán indulhatott három hetes körversenyen. És hamár itt volt, akkor szakaszgyőzelmekkel jelezte a késöbbiekben is odafigyelhetünk rá. A nagy hegyeket nem neki találták ki, de a hajrákban és azon belül is az emelkedős hajrákban remek teljesítményt nyújtott. Amit eddig is tudtunk róla azt ezen a versenyn nyomatékosan alátámasztotta, az elkövetkező évtized szakaszgyőzelmeinek királya lehet a nagy versenyeken.

Marcel Kittel

Végül de nem utolsósorban a lengyel körverseny sprintkirálya, az egykori U23-as vb bronzérmes fiatal német fiú, Kittel jön. A klasszikus mezőnyhajráktól mentes idei versenyen, jó versenyzőhöz méltóan kihasználta az alkalmat, élt vele. Egy szakaszgyőzelem első nagy versenyén egynem sprintereknek létrehozott versenyen elismerésre méltó. Cavendish nagy kihívója is lehet, ehhez persze előszőr vagy a Skil Shimanonak kell jobban szerepelnie, vagy Kittel kell nagyobb csapathoz szerződtetni.

Zanzásítva ez lett volna az idei Vuelta reméljük a kisebb csúszásoktól eltekintve elégedettek voltatok velünk. Hamarosan világbajnokság amiről természetesen a blogon is beszámolunk!