Ismertető

Az országút kényelmes utazói az autósok. A mai világban viszont nem szokatlan, hogyha versenykerékpárokat csodálnak az emberek inkább. Ujjonganak, szurkolnak, és szívükbe zárják a pillanatot, mikor elhaladnak a fáradhatatlan harcosok, az országúti kerekesek. Hálát kell adni az égnek, hogy rengeteg versenyen keresztül követhetjük a pályafutásukat, és a média is segít ebben nekünk. Én, nem olyan régen kezdtem el a televízión keresztül figyelni őket, rögtön megszerettem a sportot, és a túlbuzgóságommal szeretnék egy értékes helyet adni azoknak, kiknek nem fér bele, hogy kövessék a mindennapi versenyeket. Remélem, hogy meg fogja érni, nektek, kedves látogatóimnak a munkálkodásom.

A Facebookon

2011.06.29. 12:53 Ullerde

A 2011-es Tour de France legfontosabb szakaszai

 4. szakasz  Lorient - Mur-de-Bretagne 172,5 km
 
Az idei Tour első komolyabb befutója rögtön az első héten. Az esélyesek persze nem fognak szétrázódni, de a kellemetlenkedőknek pont ideális egy szakaszgyőzelemre, sok függ majd attól, hogy a csapatidőfutam után hogyan áll az összetett, de én mégis úgy gondolom ez a szakasz az első naphoz hasonlóan Gilberté lehet. A vége emelkedik egész pontosan az utolsó 2 kilométeren 6,9%-ot.
 
 
8. szakasz  Aigurande - Super-Besse Sancy 189 km
 
Az első hegyi szakasz, hegyi befutóval de még ez sem olyan karakterisztikus híres kiemelt kategóriás hegyi befutó lesz, mégis az izgalmakban nem lesz hiány. A befutó a Super-Bessre egy 3. kategóriás hegyre (7,6km hosszú átlagban 1,5%) történik, előtte a Col de la Croix Saint-Robert hegyet, az idei Tour « legmagasabban jegyzett újonc 2. kategóriás hegyét » kell teljesíteniük. 2008-ban szinte teljesen ugyanezt az útvonalat tették meg Aigurandéból indulva, akkor Ricco nyerte a szakaszt Valverde és Schumacher előtt. Az esélyesek első összecsapása lesz, ámbár nagy időkülönbséget valószínűleg itt sem lehet szerezni, így ezen a szakaszon a véleményem szerint egymást fogják figyelni, a szakasz esélyeseinek Voecklert, Kernt, Rojast említeném. De gyanús hogy együtt fognak megérkezni és hajrázni akkor pedig a gyorsabb lábú hegyi menők is beleszólhatnak mint pl. Cunego, Samu Sanchez, Frank Schleck, Klöden, Luis León Sanchez, Roche, Taaramae, stb.

 

 

9. szakasz  Issoire - Saint-Fluor 208 km
 
Tipikus szökevény szakasz, tele kisebb hegyekkel az első szünnap előtt. A hegyi trikóért versenyzők napja lehet ez talán, de még korai lenne megmondani, hogy aki ezen a napon a legtöbb pontot gyűjti hazaviheti-e a trikót. Mindenesetre Moncoutie, Voeckler, Charteau(?), Casar, Luis León(?) és a többieknek ideális szakasz lesz. Én biztos vagyok benne, hogy ezen a szakaszon hazaér valaki, a kérdés hogy kicsoda J
 
 
12. szakasz Cugnaux - Luz-Ardiden 211 km
 
A 2. hegyi befutó, az első komolyabb a franciák nemzeti ünnepén. Kezdjük talán ezzel, az utóbbi években nem akar összejönni a siker július 14-én a franciáknak, idén ha ránézünk a szakasz profilra most sem mondhatjuk, hogy bármi esélyük lenne, de mégis ez a szezon rengeteg francia sikert hozott köztük a hegyeken is arattak sikereket. Utoljára a Le jour de Bastille-on Moncoutie tudott franciaként nyerni 2005-ben, előtte Virenque 2004-ben.
Luz-Ardiden a Pireneusok mára már egyik klasszikussá vált hegye. A szakaszon még olyan finomságok szerepelnek előtte, mint a Tourmalet vagy a La Horquette d'Ancizan a szűz hegy, amit a Tour még sosem érintett - egyben a legmagasabban jegyzett újonc hegy. - Andy Schleck szerint ezen a szakaszon kezdődik a Tour, amiben van némi igaza, másfél hétig meg kell jönni az élmezőnnyel, ami első hallásra könnyűnek tűnik, de olyan szakaszokon mint a fent említettek, már nem olyan egyszerű ez. A Luz-Ardiden (13km hosszú 7,4%, legkeményebb része 10%-os) pedig mindössze a 3. alkalommal fog szerepelni a Touron, mégis legendássá nőtte ki magát. Először 2001-ben egy hosszú szökés után Roberto Laiseka hódította meg, és szerezte meg az Euskaltel csapat történetének első GT szakasz győzelmét, majd pedig 2003-ban a centenáriumi versenyen Armstrong ezen a hegyen nyerte meg a Tourt, miután egy baszk szurkoló zászlaja beakadt a küllői közé, ő elesett Mayo vele, Ullrich még ki tudta kerülni, majd megvárta Armstrongot (15 mp-el vezetett Armstrong a szakasz előtt összetettben Ullrich előtt), Lance felpattant, megindult úgy, ahogy azon a Touron addig egyszer sem, de úgy ahogy az előtte lévő 4 évben mindig. Ulle végül 40 mp-et kapott tőle, Vino több mint 2 percet pedig az összetettben előtte mindketten 20 mp-en belül voltak.
 

 

13. szakasz Pau - Lourdes 152,5 km
 
A Pireneusok fővárosának is nevezhető Pau-ba idén is ellátogat a mezőny, innen rajtol a 13. szakasz. A nap során 1 komoly hegy a kiemelt kategóriás Aubisque és két kisebb de annál combosabb kisebb hegy lesz mindkettő alig több mint 1 kilométer de 8% fölött vannak átlagban. De mivel elég messze van az Aubisque tetejétől a cél, így nagy valószínűséggel ez is az a szakasz ahol tuti a szökevény siker, márpedig ennél alkalmasabb terepet keresve se találhatnak az erre vadászók. Sandy Casar, Movistarból valaki, Txurruka, Verdugo esetleg Garate vagy Barredo is kinézhetik maguknak ezt a szakaszt.
 
 
14. szakasz Saint Gaudens - Plateau de Beille 168,5 km
 
A Pireneusok király etapja a Col d’Agnes-val, a Col de la Core-al a Porte d’Aspet-val (ide tavaly Voeckler ért fel elsőként!) és a végén hegyi befutó a Plateau de Beille-re. A hegy ami eddig 4szer szerepelt a Touron és aki nyerte vitte a versenyt is a végén. 98-ban Pantani, 2002-ben és 2004-ben Armstrong, 2007-ben Contador. Utóbbi szakaszon óriásit meccseltek végig felfelé Rasmusennel, hol egyikük hol másikuk támadt, végül Berci „megkapta” a szakaszt Mikitől. Itt nem lesz titok, csak harc az utolsó nap a Pireneusokban, és talán a legizgalmasabb is. Esélyek? Contador, Andy Schleck, Basso, Van den Broeck, Gesink, Samu azaz az összes főfavorit, de itt körvonalazódni fog az Alpok előtt, hogy kivel kell számolni. A hazaéréses győzelem 3-4 szakaszon mondható kizártnak ezen a Touron (az időfutamok nélkül természetesen) ez lesz az egyik ilyen.
2 videó végül, a 2004-es és 2007-es menetekről:
 

 

 

 15. szakasz Limoux - Montpellier 192,5 km
 
Ha nem a pihenőnap előtt lennénk, akkor azt mondanám, hogy tuti a szökéses győztes, de így benne van erősen, hogy a még versenyben lévő sprinterek csapatai megpróbálják kihasználni az alkalmat és ezen az átvezető szakaszon az utolsó reális esélyt is kihasználni, hogy nyerjenek szakaszt még Párizs előtt. Ez a szakasz emiatt is lehet érdekes, én most verseny előtt így a tapasztalatok alapján azt mondanám mégis, hogy hazaér majd egy kisebb csoport. Jean-Francois Pescheux a letour.fr-en úgy kommentálja, hogy verseny a versenyben, ehhez tudnék csatlakozni.
 
 
 
 16. szakasz Saint-Paul-Trois-Châteaux - Gap 162,5 km
 
Bemelegítés az előttük álló napokra, röpke 151 km-eres szakasz lesz. Fedrigonak feküdne ez a szakasz, 2006-ban ő nyert Gap-ba befutót, de ő sérülése miatt nem lesz itt, így majd egy másik franciát kell keresnünk erre a napra. Rajtuk kívül viszont 2 aktív Gap-i győztes is itt lesz a mezőnyben tavaly, ami még közös bennük, hogy mindketten július 14-én nyertek Gap-ba befutót, tavaly Paulinho 2003-ban pedig Vino, mindketten szökés után, mindketten a Noyer hegyről lefelé jövet, igaz Paulinhoék tavaly már hamarabb, az volt az a szakasz ahol lazán szartak bele mi történik elöl jöttek szép lassan a 40 fokban a fiúk. Idén is szökés, Boasson Hagennek addigra lesz egy holdtölte hátránya, de Kiryienka esetleg ismét Paulinho vagy Moinard például kifejezetten jó lehet erre a napra.
 
 
 
 17. szakasz   Gap - Pinerolo 179 km
  
Az első kemény alpokbeli szakasz. Igaz nem hegyi befutóval a végén de a Cote de Pramartino tetejétől már csak 8 km lesz hátra. (6,7km 6%) Ismeretlen hegy a nagyoknak viszont a szakasz nem tűr majd ismeretlenséget. Col de Montgenevre, Sestriére mindkét hegy igen komoly erőfeszítést fog kívánni. Saját véleményem szerint ez lehet Vinokourov napja, ideális terep, de akár Samu Sanchez is jó tipp lehet erre a napra, mint a mezőny egyik legjobb lejtőzője.
 
 
 
 18. szakasz Pinerolo - Galibier Serre-Chevalier 200,5 km 
 
Mondanám, hogy a verseny királyetapja, de másnap is lesz Galibier megspékelve egy Alpe d’Huezzel, így nem tudom ezt mondani. A legendás Galibier, aminél több hegyet csak egyszet másztak meg a Tour történetében a Tourmalet-t, mindössze 3. alkalommal lesz hegyi befutó rá, idén kiemelt jelentőséggel bír az Alpok 100 éves születésnapja alkalmából. Két legendás hegy ezen a napon illetve a Col d'Agnel az idei verseny legmagasabb pontja 2744 méter magasra kell felmenni. Mindhárom hegy kiemelt kategóriás, és brutális. Az Izoard a legkeményebb a számok szerint (14,1km 7,3%), de a Galibier a szakasz végén, 200 kilométeres távon ugyanolyan nehéz lesz sőt… A Galibier-nek a vége a legmeredekebb (9%, a teljes hegy 23km 5,1%), igazán nem nevezhető keménynek de több mint 20km illetve 2000 méter fölé kell menni bőven és az Alpokhoz hű sok szerpentint fogunk látni. A cél az Henri Desgrange emlékműnél lesz, az első Tour szervezőjének állított emlékműnél. A szakasz kimeneteléről látatlanban nehéz mit mondani, ami tuti, hogy nem Cavendish fogja nyerni a szakaszt. J
 
 
 
 19. szakasz Modane - Alpe d’Huez 109,5 km
  
Az Alpok királyetpaja, a versenyzők álma, a legendás hegy. Az előző naphoz hasonlóan ezen an apon is 3 heggyel kell szembenéznie a versenyzőknek, na de milyen hárommal! 42,4km hegymenet miközben a szakasz „mindössze” 109km lesz. Brutális. Az első hegy a Telegraph, tulajdonképpen a Galibier lába, ugyanúgy ahogy a Galibier az első alkalommal amikor az Alpokban járt a verseny már szerepelt a programban, első kategóriás hegy, de nyugodtan nevezhetjük kiemelt kategóriásnak, a pöttyösre vadászóknak mindenképp jól fog jönni. Utána az egy nappal ezelőtti célhegy, majd legurulnak Bourg d’Osians-ba ahonnan indulhat az Alpe d’Huez 13,8km-e és 7,9%-os meredeksége. Utoljára 3 éve szerepelt a Touron, akkor a jó öreg Karcsi nyerte, és a Schleck tesók hathatós segítségének köszönhetően végülis a Tourt is Sastre nyerte. Előtte 2006-ban Frank Schleck nyert, Cunego előtt, 2004-ben hegyi időfutam volt ami Armstrong sikerével ért véget (majdnem 2 percet vert Ullrichra), előtte 2003-ban pedig Mayo győzött. 2001-ben a legendás hátranézős, Beltrán meghúzza az elejét szakaszt Armstrong nyerte. Azonban hiába a 2 Lance siker, a rekordidőt a hegyre a Kalóz azaz Marco Pantani tartja 37 perc 35 másodperces idővel. Érdekesség még, hogy Contador a Touron még nem ment a d’Huezen, csak a DL-en. Idén akár meg is nyerheti, sőt talán a legnagyobb esélyese a szakasznak. Aki itt nyer méltán írja be magát örökre a kerékpársport történetébe.
 
 
 
 
 20. szakasz Grenoble - Grenoble 42,5 km
 
Nehéz szakasznak nem nehéz, de az összetett szempontjából jelentős szakasz lesz. Az utolsó nap amikor az esélyesek időt adhatnak egymásnak. Az idei verseny egyetlen egyenkénti időfutama (én nem bánom, hogy csak ez az egy van) ami egy az egyben megegyezeik az idei Dauphine-n látott szakasszal. Egytől egyig ugyanaz a pálya. 3 hete Tony Martin nyert, erre a Touron is meglesz a sansza persze napjaink legjobb időfutam specialistája is ott lesz az ellenfelei közt, így azért nem ő lesz a nap legnagyobb esélyese. Egyébként nem egy egyszerű pálya több kisebb emelkedő is van benne, így ne lepődjünk meg ha a nem annyira jó időfutamosok is az utolsó előtti napra feltámadnának. Azért a realitásokat nézve 4 esélyes lehet - na jó igazából Fabianon fog múlni a többiek sorsa is - ez a szakasz, Cancellara, Millar, Tony Martin és Contador között dőlhet el.

Szólj hozzá!

Címkék: de tour france 2011


A bejegyzés trackback címe:

https://velomania.blog.hu/api/trackback/id/tr163024422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása