Velomania

A legenda újra ébred! 

Délután Bourg d’Oisans-ba érve az üdülőknél jobbra fordulva megkezdődik a Tour de France történetének egyik legendás emelkedője, a 13,8 km hosszú és átlagban 7,9%-os meredeke. Álljon most itt egy rövidke kedvcsináló a hegy mítoszáról, a Touron való szereplésről, a végén pedig a hegy összes győztesét olvashatjátok.

Az 1860 méter magas hegy a Francia-Alpok része egész pontosan Huez Isère megyében található. Legendája, sajátossága az évek során kivívta, hogy a Francia körverseny legfontosabb, legismertebb szakasza legyen. Érdekesség, hogy viszonylag későn először az 1952-es Tour de France-on látogatott ide a mezőny. Talán a 21 kanyar vagy esetleg mert maga a helyszín is egy télen felkapott síparadicsom? Ki tudja, de az biztos, hogy mára minden hegyi menő álmává vált ez a szakasz.

Az 1968-as téli olimpia bob versenyeinek otthont adó Alpe d’Huez Grenobletől 65 kilométerre található, így ideális helyszín lehetett. Addigra már a kerékpárosok is túl voltak azon az egy alkalmon, amikor erre jelölték ki az útvonalat. Legközelebb 76-ban járt erre a mezőny, tehát több mint 24 évre rá, így az a csúfság is megesett, hogy ezt a hegyet nem hódította meg Eddy Merckx. Így tehát, a 21 kanyar egyike sem őrzi, a legendás kannibálnak táblába vésett emlékét. Igen tábla, mert hogy ezen a hegyen ez egy fajta szokás, minden kanyarban egy tábla jelzi, sőt 2001 óta már néhol két tábla is van a kanyarban, mi jelöli az egykori győzteseket. Így tisztelegve, hogy meghódították eme szent helyet.

Európa egyik legelső síparadicsomának megmászása Bourg d’Oisanból indulva az üdülős résznél jobbra, a 21-es kanyarral kezdődik. Rögtön a hegy eleje az egyik legmeredekebb része, itt máris belecsapnak a lecsóba a fiúk, 10,4%-os, ennél csak Huez előtt lesz meredekebb 11%-os rész. Az első kilométerek így is brutálisak 10; 8,5; 9; 8%-os az első öt kilométer. Nem egyszer előfordult, hogy a mindent eldöntő támadás itt zajlott. Az említett 9-10. km közötti 11%-os rész után viszont márcsak a következő 1 km combos a maga 9%-val, a végső 2 km 5% körüli, fent már a kanyar is kevesebb.

A 70-es évek közepétől kezdve, gyakorlatilag minden évben visszatért a verseny a d’Huezre. 1979-ben pl. kétszer is áthaladt a mezőny. Egy bizonyos Thomas Voeckler is ez idő tájt látta meg a napvilágot, ekkoriban így még talán Ő maga sem gondolta, talán csak Mahé Voeckler volt így, hogy egyszer a legendás hegyen harcolhat majd sárga trikóban. Ezzel, hogy újra és újra visszatért, résztvett az útvonalban, kivívta magának, hogy a legnagyobb hegyek között említsük a verseny története során. Olyannyira, hogy nézői szempontból is mára a csúcs, hangulatilag, „számügyileg”, mindenhogy. Az egykori polgármester 1997-ben nem volt rest milliós nézőszámot megemlíteni, miszerint 1 millióan voltak kint az út mentén. Ezt ugye nehéz leszámolni a kerékpársport nem egy West Balkán sosincs olyan, hogy teltház, a Mori sör sem fogy el, és nem fognak utánad futni In-Kal-os mellényben utánad futni, hogy jegyeket vagy bérleteket. Reális vagy nem reális, sosem fogjuk megtudni. Ami talán kicsit közelebb áll a valósághoz az a 2001-es 350 000 néző, illetve a centenáriumi versenyen mondott 400 000-es nézőszám. Mindkettő elképesztő leírni is sok, 4 Nou Campnyi ember, vagy ha úgy tetszik 2 Maracana. Hamár nézők, akkor viszont meg kell említeni a 99-es versenyt, és azt a jómadarat aki szegény Giuseppe Guerinit fellökte, és majdnem megfosztotta élete győzelmétől. Azóta sok víz folyt le a Loire-on, Jenő is több száz kastélyt utalt ki, az Alpe d’Huezre is mentek fel előtte és utána is.

A 2001-es cél, mind máig igen emlékezetes. A visszanézés. Ha ennyit mondok szerintem így nagyon sokatoknak beugrik a kép, amikor is Lance Armstrong fogja magát hátranéz, megnézi magának Ullrichot, majd vált egyet és elindul. (Megboldogult Andrei Kivilev volt aki valamelyest át tudta venni - értsd 15 mp-nél tovább bírta a tempót - a támadást, nyugodjék békében!) Utána menni nem lehetett, elindult az amerikai és ha ő elindult, akkor bizony nem kérdezett csak egy bizonyos Somlivot látott a célban. A végén, mint aki a szomszéd faluba ment át tejért, 2 percet ráverve a legnagyobb riválisra leszállt és üdvözölte George havert a Fehér Házban.  Az azóta eltelt 10 évben sem jutottunk ki labdarúgó világeseményre, ám Alpe d’Huezre igen, ugyanis rengeteg honfitársunk zászlókkal jelezve szurkol/szurkolt az utak mentén. Itt illik megveregetni a vállukat, és hízlalni a májunkat, ugyanis ez nem egy mindennapos élmény lehet, csak irigyelni tudom őket.

Volt ebben a 10 évben sacperkb 89 dubaji lebukás, mégis inkább szívesen emlékszünk a 2003-as vagy 2006-os, esetleg egyesek a 2004-es és 2008-as befutóra.

2003-ban a centenáriumi Tour de France-on kötelező volt az Alpe d’Huez beiktatása, enélkül nem is lehetett megrendezni. Azon a versenyen ez az első hegyi befutó volt, mindenki várta hogy az esélyesek milyen formában vannak. A választ megkaptuk Armstrongot legyőzték, méghozzá többen is, a legjobbkor támadó és végül szakasz győztes Iban Mayo, illetve Vino is, de a legnagyobb ellenfelek közül Beloki, Hamilton, és Mancebo is együtt jött Armstronggal. Ez akkoriban a csodával volt egyenlő ugyanis a 2000-es Morzine-i befutó óta nem rogyott meg, azaz 3 éve volt ,hogy utoljára nem tudott valakivel menni. Később nem hiába lett ez a Tour de France, többek közt számomra is a legjobb, legizgalmasabb, amit valaha láttam. Egy évre rá következett az újabb verseny és újra az útvonal része volt az Alpe d’Huez, ezúttal viszont egyenkénti hegyi időfutamot rendeztek! A szakaszt Armstrong nyerte (2. itteni győzelme) 1 perccel Ullrich előtt, mindössze 1 mp-el elmaradva a rekord időtől! Ebben az évben egyébként is érinthetetlen volt Lance, itt csak még jobban tetőzte ezt. Pedig a német Matáv emberei kitettek magukért Ballack-Kahn és Makaay Ullrich-Klöden és Guerini az első 6ban végeztek.

2006-ban, minden idők egyik legzaklatottabb Tourján ez a szakasz is zaklatottan zajlott. Ekkor éppen a félórás előnnyel hazaérő és így az összetettben vezetést átvevő Oscar Pereiro Sio állt az élen. Ebben az évben a 2. pihenőnap után érkezett ide a mezőny, mert ezen a Touron szokatlanul jó versenyt csináltak egymással. Landis, Klöden, Evans, Menchov, Sastre és Pereiro Sio egymást figyelték, addig szép lassan a szökevények közül Frank Schleck és Cunego előnyén látszott, hogy egy ki-ki meccsen játszhatják le a szakaszgyőzelmet. Ez végül az utolsó km-en belül támadó Franknak sikerült, a sárga trikó pedig visszakerült a kulacsát ezúttal magánál tartó Landishez. 2008-ban az utolsó Alpok-beli szakasz volt a d’Huez-i. Itt volt az utolsó alkalom, hogy a sárga trikós Frank Schleck, esetleg Valverde, Menchov, Kohl vagy a többi esélyes időt faragjon Evans-szel szemben. Bjarne Riis azonban egy máig emlékezetes taktikát eszelt ki erre a napra. A CSC ekkoriban 2 emberrel meg egy féllel abszolút a legerősebb csapat benyomását keltették, nem hiába. A jó öreg Carlos Sastre a hegy alján egyszer csak megindult és senki nem tudott vele menni. Menchov és Kohl próbálkoztak, de nem ment. Késöbb pedig már késő volt, a 2 Schleck fiú minden támadást szerelve segítették hozzá Sastrét élete legnagyobb győzelméhez. Így az ő neve is látható lesz méghozzá a 17-es kanyarban.

Végül pedig feltehetjük a kérdést, ki a hegy királya? Ha a kedves olvasó már úgy gondolta szán arra egy kis időt, hogy minket olvasson, akkor itt az ideje, hogy leleplezzük az illetőt, nehogy elhűljön az a kávé. Marco Pantani. A sok kétszeres győztestől az különbözteti meg, hogy mindmáig ő tartja a rekordot (igaz csak 1994-től mérik) 37 perc 35 másodperccel (23,08-as átlag). Néhány más szakújság, szakcikk más időt tart a leggyorsabbnak, de azok is a Kalóz nevéhez fűződnek, sőt ott az első négy idő Pantanié 94-ből 95-ből és 97-ből, a leggyorsabbnak 36 perc 40 másodperc-et mértek, de a hivatalos a 97es ideje. Ez ma nem forog veszélyben, más idők voltak azok, Beckhamnek pl. még nem volt tetkója, a marhahúst is a kis Alberto valószínúleg nagyban tolta 2 Big Macbe sütve, és Cadel Evans sem kért még esténként egy big beert, mégha éjszaka el is romlott a biciklije az állásban...

Remélem sikerült kedvet csinálni, ha mégsem akkor panaszaitokat Velominatornak küldjétek ő fogadott be erre a játszótérre.

Győztesek

1952 Fausto Coppi (ITA)

1976 Joop Zootemelk (NED)

1977 Henni Kuiper (NED)

1978 Henni Kuiper (NED)

1979 Joaquim Agostinho (POR) első befutó

1979 Joop Zootemelk (NED) második befutó

1981 Peter Winnen (NED)

1982 Beat Breu (SWI)

1983 Peter Winnen (NED)

1984 Luis Herrera (COL)

1986 Bernard Hinault (FRA)

1987 Federico Echave (SPA)

1988 Steven Rooks (NED)

1989 Gert-Jan Theunisse (NED)

1990 Gianni Bugno (ITA)

1991 Gianni Bugno (ITA)

1992 Andrew Hampsten (USA)

1994 Roberto Conti (ITA)

1995 Marco Pantani (ITA)

1997 Marco Pantani (ITA)

1999 Giuseppe Guerini (ITA)

2001 Lance Armstrong (USA)

2003 Iban Mayo (SPA)

2004 Lance Armstrong (USA)

2006 Frank Schleck (LUX)

2008 Carlos Sastre (SPA)