Ismertető

Az országút kényelmes utazói az autósok. A mai világban viszont nem szokatlan, hogyha versenykerékpárokat csodálnak az emberek inkább. Ujjonganak, szurkolnak, és szívükbe zárják a pillanatot, mikor elhaladnak a fáradhatatlan harcosok, az országúti kerekesek. Hálát kell adni az égnek, hogy rengeteg versenyen keresztül követhetjük a pályafutásukat, és a média is segít ebben nekünk. Én, nem olyan régen kezdtem el a televízión keresztül figyelni őket, rögtön megszerettem a sportot, és a túlbuzgóságommal szeretnék egy értékes helyet adni azoknak, kiknek nem fér bele, hogy kövessék a mindennapi versenyeket. Remélem, hogy meg fogja érni, nektek, kedves látogatóimnak a munkálkodásom.

A Facebookon

2011.07.10. 21:58 Ullerde

Tour de France 2011 - 9. szakasz - összefoglaló

A mezőny a mai napot a Massif Centralban azaz a Francia-középhegység területén töltötte. Az előzetesen is kemény szakasznak aposztrofált mai nap a történtek ismeretében még inkább az lett. A nap elején még mindenki a sok kis hegy miatt gondolhatta, a nap végére azonban nem a hegy mászás nehezítette meg a versenyzők életét.

Az első órában sokan próbálkoztak megszökni a mezőnytől és az első emelkedőig nem is engedtek el meszire senkit, ezt a hajrát Voeckler (Europcar) nyerte Hoogerland (Vacansoleil) előtt majd ebből a hajrából merítve tudták fokozatosan növelni az előnyüket, csatlakozni tudott hozzájuk Sandy Casar (FDJ), Niki Terpstra (Quick-Step) Juan Antonio Flecha (Team Sky) és Luis León Sanchez (Rabobank). A kisebb-nagyobb emelkedők mindegyikét Hoogerland nyerte Voeckler előtt. Eközben a mezőnyben a verseny eddigi legsúlyosabb bukása történt, - még a szakasz elején Contador is bukott, erről kivételesen most se néző se ő maga nem tehetett Karpets egyszerűen belerongyolt - kb 100 km-rel a vége előtt, a szűk út mentén. A mezőny eleje egy kanyarban nem fért el és az úton landolt, többen súlyos sérülést szenvedve. Van den Broeck lapockatörés, Zabriskie csuklótörés, Willems és Txurruka kulcscsonttörés, de a legrosszabbul az erdőbe beboruló Vinokourov járt akinek ellentmondásos híreket követően hallani medence de combcsonttörésről is. Vinot a csapattársai hozták fel a gödörből, aki láthatóan nem tudott a jobb lábára állni. Ezzel minden bizonnyal egy csodálatos pályafutás vége is bekövetkezett, amiért csak fájhat a szívünk.. Belekeveredett még rajtuk kívúl Poels, Klöden vagy éppen Millar is, ők könyebb sérülésekkel megúszták. Minden súlyos sérültnek a velomania.blog.hu egész csapata jobbulást és mielőbbi felépülést kíván!

 

Ha ez még nem lett volna elég 38 km-rel a vége előtt még egy horrorisztikus bukás borzolt a kedélyeket. A Terpstra leszakadását követően 5 fősre olvadó szökevénycsoportból ketten hullottak ki de szó szerint. A francia televízió csatorna kocsija egyszerúen letarolta Flechat aki dominoszerűen ütötte el Hoogerlandot. A holland az út szélére esett és csak a drótkerítés fogta meg. Szerencsére mind a ketten folytatni tudták a versenyt, de az a sokk és az az ütés ami érte őket, a csodával határos mód, hogy egyiküknek sem lett sűlyos sérülése. Bár Flecha és Hoogerland is a szakszt követően kórházba kerültek. Hoogerland még mielőtt bevitték volna nyilatkozott.: "Örülnünk kell, hogy életben vagyunk. Hibáztathatnék mindenkit, aki arra járt, de nem gondolom, hogy ez szándékos lett volna. Azt hiszem az ember aki a kocsiban volt nagyon rosszul érezheti magát, és biztosan bocsánatot fog kérni Flechától és tőlem is. Juan Antonio odajött hozzám és bocsánatot kért. Nem kellene ennek megtörténnie, de ez mindig benne van. Azt mondtam Flechának, senkit nem okolok emiatt ez egy szörnyű bukás volt amiben benne voltam. Örüljünk, hogy élünk Wouter Weylandt meghalt a bukásban."

 

Balesetből, bukásokból és sérülésekből már ígyis sok volt, de szerencsére újabbak már nem történtek. Miután a mezőny az első bukás után érthetően lassult és az ilyen helyzetben megszokott Cancellara stílust a feltalálója ismét megpróbálta véghez vinni a szakaszgyőzelem kérdését Voeckler Casar és Luis León döntötte el egymás között a hajrában. Az utolsó 1,6 km-nek együtt vágtak neki egymást figyelve majd Voeckler próbálkozott indítani ám Luis León szinte kikerülte és simán verte meg a franciákat, aratva ezzel pályafutása 3. Tour szakaszgyőzelmét 2008 és 2009 után. Mögöttük 4 perccel érkezett a főmezőny - így a franciák is örülhettek hiszen Thomas Voeckler átvette a vezetést - az utolsó kilométeren már a héten ígyis nagyot teljesítő sárga trikós Hushovd nélkül. A még megmaradt esélyesek együtt egy kisebb 8mp-es törésel együtt érkeztek meg közülük a hajrát a papírforma szerint Gilbert nyerte. Holnap pihenőnap vár rájuk, ahol nyalogathatják a sebeiket, és remélhetőleg kipihenhetik ezt a kaotikus első hetet.

 

Végeredmény

1 Luis Leon Sanchez Gil (Spa) Rabobank Cycling Team 5:27:09  
2 Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 0:00:05  
3 Sandy Casar (Fra) FDJ 0:00:13  
4 Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:03:59  
5 Peter Velits (Svk) HTC-Highroad    
6 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team    
7 Andy Schleck (Lux) Leopard Trek    
8 Tony Martin (Ger) HTC-Highroad    
9 Fränk Schleck (Lux) Leopard Trek    
10 Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD

Összetett
1 Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 38:35:11  
2 Luis Leon Sanchez Gil (Spa) Rabobank Cycling Team 0:01:49  
3 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:02:26  
4 Fränk Schleck (Lux) Leopard Trek 0:02:29  
5 Andy Schleck (Lux) Leopard Trek 0:02:37  
6 Tony Martin (Ger) HTC-Highroad 0:02:38  
7 Peter Velits (Svk) HTC-Highroad    
8 Andreas Klöden (Ger) Team RadioShack 0:02:43  
9 Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:02:55  
10 Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:03:08 

Voeckler tehát átvette a vezetést és így 2004 után amikor is 10 napon át viselhettete újra magára öltheti a sárga trikót, Gilbert tovább növelte előnyét a zöld trikóért, a fehér maradt Gesinken, a pöttyös pedig Hoogerlandra került.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://velomania.blog.hu/api/trackback/id/tr283056008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása