A 187 kilométeres szakasznak egy óra körül lódultak neki a versenyzők, nagyobb nehézséget, nem nagyon tartogatott számukra. Arra lehetett számítani, hogy a kerekesek kipihenik magukat ma, mivel holnap nagy kihívás vár rájuk. A szakasz elején négyen szöktek meg, és léptek el sikeresen, Jorge Montenegro (Andalucia), Dominik Roels (Milram), Martin Pedersen (Footon) és Vladimir Isaichev (Xacobeo). Az előnyük volt, hogy már több mint 6 percre rúgott, azonban az előnyük, nekik is elkezdett csökkeni, amikor a mezőny eldöntötte, hogy mezőnyhajrát akar ma is. Az etap közben néhány bukás is történt, de ez elkerülhetetlen. A Sky csapatban tekerő Flechának, időközben fel kellett adnia a versenyt, mert betegséggel küzdött. A szökevényeknél Roels defektet kapott, pont, amikor a kisebb 3. kategóriás hegyet kezdték el megmászni. Ahogyan várható volt, a szökevényeket hamarosan be is érték. A felvezetésre nem maradt túl sok idő, ezért máris elkezdték a munkát, miután beérték a szökevényeket. A helyezkedés, a tolongás lefolyt gyorsan, máris az utolsó kilométernél találták magukat. A sprint korábban, már 150-200 kilométernél elkezdődött, ezért a Lampre felvezetősora, a legjobb helyzetbe tudta hozni Petacchit, aki a leggyorsabb tudott lenni. Cavendish (Columbia) megint legyőzőre talált, vajon mikor nyer már szakaszt? A második Cavendish lett, amivel átvette a pontversenyben a vezetést. Gilbert megőrizte a piros trikót, és Serafin Martinez is maradt a hegyi trikóban, komolyabb hegy híján.
A szakasz végeredménye:
1 | Alessandro Petacchi (Ita) Lampre-Farnese Vini | 4:36:12 | |
2 | Mark Cavendish (GBr) Team HTC-Columbia | ||
3 | Juan-Jose Haedo (Arg) Team Saxo Bank | ||
4 | Andreas Stauff (Ger) Quick Step | ||
5 | Tyler Farrar (USA) Garmin-Transitions | ||
6 | Denis Galimzyanov (Rus) Team Katusha | ||
7 | Robert Förster (Ger) Team Milram | ||
8 | Sébastien Hinault (Fra) Ag2R-La Mondiale | ||
9 | Daniele Bennati (Ita) Liquigas-Doimo | ||
10 | Wouter Weylandt (Bel) Quick Step |
Az összetett állása:
1 | Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto | 27:12:38 | |
2 | Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi | 0:00:10 | |
3 | Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha | ||
4 | Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo | 0:00:12 | |
5 | Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia | 0:00:16 | |
6 | Tejay Van Garderen (USA) Team HTC-Columbia | 0:00:29 | |
7 | Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank | 0:00:50 | |
8 | Ruben Plaza (Spa) Caisse d’Epargne | 0:00:54 | |
9 | Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia | 0:00:55 | |
10 | Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale | 0:00:58 |
A következő napon, a sprinterek örülni fognak, hogyha a holnapi napot túlélik, mivel egymást fogják követni a hegycsúcsok. A mai napon, az esélyesek bizonyára beérkeztek a mezőnnyel, hogy a fontos, holnapi szakaszra legyen elég tartalékjuk. A szakasz során egy 3., három 2., és egy első kategóriás hegyre fognak felmenni. Az Alto del Xorret Catí nem lesz egyszerű emelkedő, ezért főként az esélyesek küzdelme lesz várható. A holnapi nap fontos lesz, ha Gilbert nem lesz jó helyen, akkor elveszítheti a piros trikóját.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.