Ismertető

Az országút kényelmes utazói az autósok. A mai világban viszont nem szokatlan, hogyha versenykerékpárokat csodálnak az emberek inkább. Ujjonganak, szurkolnak, és szívükbe zárják a pillanatot, mikor elhaladnak a fáradhatatlan harcosok, az országúti kerekesek. Hálát kell adni az égnek, hogy rengeteg versenyen keresztül követhetjük a pályafutásukat, és a média is segít ebben nekünk. Én, nem olyan régen kezdtem el a televízión keresztül figyelni őket, rögtön megszerettem a sportot, és a túlbuzgóságommal szeretnék egy értékes helyet adni azoknak, kiknek nem fér bele, hogy kövessék a mindennapi versenyeket. Remélem, hogy meg fogja érni, nektek, kedves látogatóimnak a munkálkodásom.

A Facebookon

2011.07.12. 17:19 bendzsi98

Tour de France 2011-10.szakasz összefoglaló

 Az első pihenőnap után ma egy 160 km-es, kisebb dombokkal tarkított szakasz várt a mezőnyre, Aurillac és Carmaux között. Két 3. és két 4. kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. Az etap nyugodt volt, aminek végén egy nagyszerű sprintet láthatott a közönség. Nézzük az eseményeket!

Rögtön a rajt után egy hat fős szökevénycsoport alakult ki: Marcato(Vacansoleil), Vichot(FDJ), Minard(AG2R), Delaplace(Saur), Di Gregorio(Astana) és El Fares(Cofidis) alkotta. Nagyon jól el tudtak lépni a mezőnytől, legnagyobb előnyük négy perc volt. A szakasz elején(11 km után) egy kisebb bukás történt, amiben benne volt többek között Cancellara és Leipheimer is. Szerencsére mindenki folytatni tudta a versenyt. A szakasz nagy része úgymond unalmasan telt, hisz a szökevények dolgoztak elől, míg a mezőnyben az Europcar tekert elől. Az első 3 hegyi hajrát egyaránt Marcato vitte el, ezzel 5 pontot szerezve. Az egyetlen részhajrát pedig Vichot nyerte meg, 20 pontot gyűjtve. Di Gregorio mindent csinált: el akart esni, defektes lett a kereke, stb. 40 km-rel a vége előtt 1:20 volt az előny, és a HighRoad kezdte "éleszteni" a mezőnyt. 25 km-rel a vége előtt 50 mp volt a különbség, amikor is Marcato és Minard támadott, otthagyva a többieket. Őket befogta a mezőny. Néhány sprinter(Farrar, Galimzyanov) leszakadt az utolsó emelkedőn. Minard is "megadta magát". Marcatora pedig, aki egyedül elől maradt, 4 ember zárkózott föl: Tony Gallopin, Tony Martin, Thomas Voeckler(a sárga trikós), Philippe Gilbert(a zöld trikós) és Dries Devenyns. Voeckler megnyerte az utolsó hegyi hajrát. A szituáció ekkor így nézett ki: elől öten, mögöttük 15 mp-re a Leopard és Garmin vezette főmezőny, immár megfogyatkozva. Gallopint befogták, akárcsak a támadó Izagirret. Gilbert betámadta a 3 kerekest, akik visszazárkóztak a jónevű pelotonba. A belga előnye 7 km-rel a vége előtt 12 mp volt az előnye, de hátravolt még egy emelkedő. Az emelkedőre aztán(4,5 km-rel a vége előtt) befogták Gilbert-t. Kadri és Ruijgh még megeresztettek egy utolsó támadást, hiába. A HighRoad nagyon dolgozott. 1 km-rel a vége előtt Cavendish a 3. helyen volt, mögötte Rojas, Greipel, Hushovd és néhány sprintet még. Ekkor Daniel Oss robbantott. 500-zal a vége előtt Cav kibújt mellőle, de jött vele Greipel. A Gorilla becenévre hallgató német pedig izomból lehajrázta a britet. Andre élete első Tour szakaszgyőzelmét ünnepelheti! Második Cav, míg 3. Rojas lett.

Eredmények:

1. Andre Greipel(GER), Omega-Pharma Lotto 3:31:21

2. Mark Cavendish(GBR), HTC-HighRoad s.t.

3. José Joaquin Rojas Gil(ESP), Movistar s.t.

4. Thor Hushovd(NOR), Garmin-Cervelo s.t.

5. Romain Feillu(FRA), Vacansoleil s.t.

Az összetettben nem változott semmi, továbbra is Voeckler áll az élen. A pontversenyben Rojas és Cavendish közelebb jöttek Gilberthez. A hegyi trikóért zajló küzdelemben Hoogerland továbbra is vezet. A fehér trikót holnap is Robert Gesink viseli. A holnapi szakaszon Marcaton lesz a piros rajtszám, mint a mai legaktívabb versenyző. Csapatversenyben pedig az Europcar uralkodik.

Holnap egy, a maihoz hasonló etap vár a mezőnyre, Blaye-les-Mines és Lavaur között 167 km-t fognak tekerni. Egy 3. és egy 4. kategóriás emelkedő lesz.

És végül, de nem utolsó sorban a boldog sárga trikós, Thomas Voeckler:

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://velomania.blog.hu/api/trackback/id/tr183061056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása